Na edd meg szépen!
Viták a teli tányér felett, teljesen szokványos családi jelenet. Ha azonban szívesebben látja a gyermekeit boldogan majszolgatni, akkor a Kinderhotels szállodákba menjen vakációra.
Doris Simhofer
Sültkrumpli, süti és csokoládé. Ha a kicsikre bíznánk, nem igazán olyasmik lennének az étlapon, amit a felnőttek kulináris élvezetek közé sorolnak. A Kinderhotel-ek csalafinta szakácsainak köszönhetően azonban a kis ínyencekből igazi szakértők lesznek. A konyhákon tudják, hogyan kell a gyerekek ínyére valót főzni, és hogyan kell a fiatal társaságnak egészségesem és mégis változatosam, tarkán és fantáziadúsan főzni.
Sok sorstársunk hosszú történeteket tudna arról mesélni, hogyan talál süket fülekre a szülői kérés, hogy a két játék között végre valami „normálisat” vagy valami „egészségeset” egyen a kicsi. A Kinderhotels-nél ez másként van. Nem csoda, hiszen a kreatív szakácsok számos ötlettel teszik változatossá és érdekessé a kiegyensúlyozott vacsorákat. Itt elmúlik a farkasétvágy, és a csipegetős száj is elégedetten majszol. A kulináris palettán megtaláljuk színpompás menükártyákat, az életkor szerint kialakított étrendet egészen a gyermek törzsasztalokig. Az étkezést élménnyé varázsolják. A gyerekek, persze, hogy a nekik tetsző ételeket választják ki a gyerekbüfé asztalon. És az a jó, hogy a büfében mindig egészséges és kiegyensúlyozott ételeket szolgálnak fel. Persze a fagyi nem hiányozhat a gyermekétlapról. Ezért sok szállodában ez ingyenesen jár.

Gyermekek, mint étkezési elemzők. A gyerekek kritikusan étkeznek. Ha a kedvenc szószba véletlenül mégis egy kis hagymadarabka kerül, akkor a kicsik sebészi pontosságot és hasonló akrobatikus ügyességet vetnek be, hogy attól egyszer s mindenkorra megszabaduljanak. Vagy ha a szülők szemtelenül paradicsommal, sőt paprikával díszítették a várva várt sajtos szendvicset, akkor az egész remekművet ehetetlennek nyilvánítják. Néhány trükk segítségével azonban a gyerekek kritikus viselkedésén is ki lehet fogni. Ha egészséges ételek vannak az étrendben, akkor gyakran a „csomagolástól” függ minden. „A Gyermekétkeztetési Kutatóintézet felméréseiből kiderült, hogy a gyermekek harmadik születésnapjukig kiegyensúlyozottan táplálkoznak” – magyarázza a helyzetet Dagmar von Cramm táplálkozáskutató és író. „Azonban minél idősebbek lesznek, annál egészségtelenebbül étkeznek. Többet nassolnak, gyakran a szülői tiltás ellenére is.” Nem csoda hát, ha manapság sok a kövér gyerek. Ez elég ok arra, hogy a felnőttek a megoldáson törjék a fejüket. Tulajdonképpen arra kell rájönnünk, hogy a gyerekek másként ízlelnek, érzik a szagokat és éreznek, mint a felnőttek. A gyerekeknek ezért nagyon fontos, hogy amit esznek, jó érzést keltsen a szájukban. „A gyerekeknek minden ízlik, ami ropog és serceg a szájukban” – mondja Dagmar von Cramm
A gyerekek kedvelik tányérjukon a jól felismerhető ételeket. A húst, rizst, zöldségeket és szószokat lehetőség szerint külön tálaljuk. Jobb, ha az összekeverést az új kis ínyencekre bízzuk. Fontos a gyermekek számára a szülők jó példája is. Ha a papa nem eszik salátát, a mama pedig a zöldség láttán az orrát húzza, biztosak lehetünk abban, hogy a gyermeket sem fogja a vitaminok élvezete utáni vágy hajtani. A szülők étkezési szokásai is erősen befolyásolják a gyermeket. Dr. Sepp Porta, a grazi Egyetemi Klinika stressz-kutatással foglalkozó egyetemi tanára szerint: „A gyermekek számára rendkívül fontos, hogy naponta legalább egyszer közösen étkezzenek. Ez jelenti azt az eseményt, amikor mindenki összejön, beszélgetnek, szervezkednek és nevetnek. A szabadság kiválóan alkalmas arra, hogy ezt a rituálét megfelelően ápoljuk. Ez nemcsak a gyerekek későbbi tudatos étkezési szokásainak alakításában játszik szerepet, hanem abban is segít, hogy a szabadság élménye a szürke hétköznapokat a rituálé otthoni felidézésekor megszínesítse“.
Minőség, az étkezési élvezetek alapja. A táplálék minősége jelentősen befolyásolja közérzetünket. „Ez a folyamat már a nyersanyagok megvásárlásával kezdődik, és tápanyagkímélő főzésig és a menük szeretetteljes tálalásáig tart“, száll síkra a minőség mellett Christian Eisl, a Saalbach-Hinterglemm Theresia Gartenhotel konyhafőnöke is. Christian Eisl tudja, mit beszél, hiszen a Theresia Gartenhotelnek 2001-ben „Zöld süveget“ adományoztak. A díj mögött rejlő filozófia: A természetest, természet-közelit kereső vendégeket természetes, „sallangoktól” mentes élelmiszerekkel kényeztetik. Különös gondot fordítanak a nyersanyagok kiválasztására. Ezek a friss, főként mezőgazdasági biotermesztésből származó, kiváló minőségű áruk jelentik a különleges konyha alapját. A gabona is biotermesztésű, és a saját malom is magától értetődik. A szezonális gyümölcsöket és zöldségeket is regionális biogazdaságokban termesztik. „Az vagy, amit megeszel", tartja Christian Eisl. Ezért nála csak eredeti termékek kerülnek az asztalra. „Emellett lehetőség van arra is, hogy bármilyen diétával kapcsolatos kérésnek eleget tegyünk“. Ha allergiás, cukorbeteg vendégek szobafoglaláskor előzetesen erről tájékoztatnak minket, akkor körültekintően összeállított lukulluszi diétás menüt kapnak. Emellett a Theresia Gartenhotelben koleszterin- vagy gluténmentes menük felszolgálására is lehetőség van. Az ínyenc heti program egyébként számos érdekességet kínál. Így például az érkezéskor felszolgált welcome ital is maga az egészség, hiszen egy üvegcse Carpe-Diem.Kombucha. A wellnesst is magában foglaló ellátás ezen kívül Grandner módszer szerinti vizet, alakbarát, teljes értékű biokonyhai fitness-menüt vagy salátákat, illetve nyers ételeket felszolgáló büfét is kínál..
Egészségeset biotermesztéssel. A gyermekek jelentik a jövő vendégeit. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy már fiatalon kellően rászoktassuk őket az egészséges étkezésre. A Davos melletti Wiesenben található Muchetta Kinderhotel-ben a szakács-team a biotermékekre esküszik. A közvetlen szomszéd, a biotermesztést folytató Hans-Jörg Gees pedig gondoskodik erről. A Natura Beef-et kizárólag ezektől a Bio-Suisse bizonyítvánnyal is rendelkező gazdálkodóktól szerzik be. A zöldségeket, sőt még a vendégszobákat díszítő vágott virágokat is a szomszédos biogazdálkodótól vásárolják A Felben Nemzeti Park Hotelben is a biotermékekre esküsznek: „Saját biogazdaságunkból származó húst használunk, de Mittersiller Ebner biohentesnél is vásárolunk" mondja Christoph Scharler. A konyhában emellett – hogy is lehetne másképp! – csak a maishofeni biotejgazdaság tejtermékeit használják fel.
Kiváló minőség. A bodensdorfi Urbani's Familienhotelben is csak természetes anyagokat használnak fel. Az olyan sikeres bioszállítóktól, mint a Nuart vulgo Hafner családtól származó ízletes biotermékek a gyermekek és szülők szívét is egyaránt megdobogtatják. „Nagyra becsüljük mezőink és szántóink minőségét“, mondja a szálloda főnöke Nindler. „Biogazdálkodóink az „organikus-biológiai” termesztés irányelveinek megfelelően művelik a talajt, mi pedig egy olyan fogyasztói réteget célzunk meg, akik ragaszkodnak az élelmiszerekkel szemben támasztott maximális követelményekhez“. Kulináris szárnyalást jelent az ínyencek számára a biotenyésztőknél 100 %-ban juhtejből készült számtalan sajtfajta. Az olyan ínyencségek, mint a réteges juhsajt, friss juhsajt, de a juhtejből készült joghurt vagy a pincében érlelt, réteges juhsajt sem hiányozhatnak egyetlen magára valamit is adó ételbár asztaláról.
Hogyan szoktassuk a gyermekeket az egészséges táplálkozáshoz? Nem feltétlenül kell Jamie Olivernek lenni ahhoz, hogy a gyermekek ízlését kulináris szempontból eltaláljuk. Az angol tv-szakácsnak megvannak a maga trükkjei, hogyan lehet szenvtelen nyugalommal is egészséges menüt varázsolni. „Gyakran a legegyszerűbb dolgokat kell a gyerekek szája íze szerint prezentálni”, mondja gyakorlati tapasztalatai alapján az Urbani főnöke, Nindler. Dippekhez kínált zöldségrúdjai mindenesetre a gyermekek körében is viszik a pálmát. A friss juhsajtból varázsolt, gyümölcs-szósszal „megbolondított”, csodálatos túró-párnácskákról nem is beszélve. És egy dolog biztos: bármennyire szemfülesek is a szülők, a túró-párnácskák esetében hoppon maradnak. Mert ezt a gyerekek az utolsó szemig felfalják.